Párhuzamos Kronológiák / Parallel Chronologies

A 60-as, 70-es évek magyarországi művészeti életét életkorom miatt csak hallomásból, illetve - az időszak feldolgozatlansága miatt - viszonylag kevés publikált forrásból ismerhetem. Véleményemet jelentősen befolyásolhatja, hogy az Intermédia Tanszéken tanultam, valamint, hogy hasonló időtartamban az Artpool dolgozója voltam. Bár mindkettő viszonylag jó forrásnak bizonyult, ahhoz képest, hogy általában egy fiatal képzőművész mennyi ismerethez jut a kérdéses időszakról, azonban feltehető, hogy az említett intézmények saját szempontrendszere szűrőként is működik.
Mindenféle tudományosság nélkül, számomra három jól ismert "projekt" tűnik legmeghatározóbbnak. Ebből kettő vidéken zajlott, ami kapcsán fontos kiemelni a vidék speciális szerepét. Nevezetesen, hogy a kor központosított kultúrpolitikai kontrollja - úgy tűnik - vidéken kevésbé érvényesült. Jó példa erre például a dunaújvárosi vasműben a hetvenes évek elején beindult acélszobrász szimpózium, ahol állami támogatással - amit a vasgyár képviselt - kaptak lehetőséget a kibontakozásra azok a geometrikus szobrászati törekvések, amik egyébként a kultúrpolitika szerint imperialista formalizmusnak minősültek. A három fent említett projekt: - Kovalovszky Márta és Kovács Péter által 1965-től rendezett "A 20. század magyar művészete sorozat" a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és Csók István Képtárban. - Balatonboglári Kápolnatárlatok - Indigó csoport tevékenysége, kiállításaik.
Az elsőt azért tartom fontosnak, mert itt a hivatalos intézményrendszeren belül váltak láthatóvá széles közönség számára fontos, de kevéssé ismert, vagy elhallgatott művészek és műveik. Mondhatni egyes művészeket rehabilitálni tudtak a szakma számára is. Fontosnak tartom azt is, hogy ez egy sorozat, mely által a bemutatott életművek párhuzamba is állítódnak. Ebből hármat emelnék most ki a kérdéses időszakból: 1964: Vajda Lajos, 1967: Gulácsy Lajos, 1968: Kassák Lajos. Annyit még hozzá, hogy ez a sorozat a nyolcvanas, sőt kilencvenes években is adott jelentős kiállításokat. Például Erdély Miklós első retrospektív kiállítása is e sorozat része volt, melynek katalógusa még mindig ez egyik azon kevés publikációk között, melyből Erdély műveit megismerheti egy mai fiatal.
A Balatonboglári Kápolnatárlatokat nyugodtan tekinthetjük egy a korabeli hivatalos kultúrpolitikára adott intézményeken kívüli (vagy mai kifejezéssel élve: intézmény kritikus) válasznak. Ez egy viszonylag feldolgozottabb téma - ha a róla szóló vaskos könyvre gondolok. Én most csak az 1972-es évet emelném ki, abból is a július 6-9-i "DIREKT HÉT" című eseményt, mely előremutatóan túllép a hagyományos kiállítási formán. (bár ez általánosságban is igaz a Balatonboglári Kápolnatárlatokra)
Az Indigó tevékenysége is hasonlóan kézenfekvő és egyértelmű, mint boglár. Többek között működésük jellege, a kollektivitás, az efemer jellegű kiállítások az, ami fontosnak gondolok, szerintem sok mai "alternatív" művészeti ügynek lehet tevékenységükben előképét látni. Az Indigó a kérdésfelvevésben megjelölt időszak végén indult be, így két korai kiállítást tudok a listába javasolni: 1978: Szén és szénrajz, MOM (Magyar Optikai Művek) Művelődési Ház, Budapest, 1979: Homok és mozgásformái, MOM Művelődési Ház, Budapest
Nos, ha az általatok kért 10-es listát komolyan kell vennem, még maradt négy hely. Erre a négy helyre javaslok 4 olyan jelentős lakáskiállítást, melyről a kor feldolgozatlansága, publikálatlanság, vagy egyéb okok miatt sem én, sem más hasonló korú érdeklődő nem tudott és nem is tud információkat szerezni.